angolul kellene írni, mielőtt teljesen elfelejtem azt a keveset is, amit tudok. ki kell írni, nincs mese. ki kell írni?! de mese akkor sincs. ott a torokban fáj, de nem jó rá a gyógyszer. a csalódás meg szar.
a remény még ordít fölfelé, h ne hagyd magad, lesz ez még így se, de legalább jack mondaná!
persze leírni úgyse fogom, nem az a cél. áh, ne gondolj itt holmi szerelmi történetre, az már nem hat meg, itt az emberi dolgokról van szó, amiknek a hiányát rosszabbul tűröm, mint a nemrég múlt tüdőgyuszimat, ami igen kellemetlen volt. mert ki az az XY, akinek rögtön segítünk, de xy-nak meg nem? ki az a back doc., aki miatt már nem számít a kisebb? hogyan lesz felszínes vki, akiről azt hittem, h soha, h ő más, akit védek mindenkitől, segítem, ahogy erőmből telik... és megintcsak ott a hibás szó az előző mondatban, HINNI! erről külön tanulmányt tudnék írni, a szó különböző tárgyú jelentéseire tekintettel, de a témánál maradva vhogy keményebbnek kellene lenni belül is. mert tudok én olyan kemény lenni kívülről, h nekem jössz fizikálisan és a traumán kötsz ki, de az mint tudjuk álca. álca, h amikor egyedül jövök haza a koncertről, találkáról este, éjszaka kőbányára, akkor senki ne merjen bántani. de mi van belül? mindig az a kp-i adat.

és miért kellett megint feltűnj? vannak véletlenek? mert ez elméletileg az volt. és a két egybeesés, márcsak a kor miatt is, melynek megoldatlan, meggondolatlan, számomra érthetően érthetetlen problémája is előkerült ezáltal...

teljes a káosz, K.O. nekem, abból meg, ha jól emlékszel csak úgy szoktak felkelni, ha elszámolnak fölöttük 10-től visszafelé.

10
9
8
7
.
.
.




---------------------------------------------


Weöres Sándor: A nő

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyké pű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga -
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
címkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik -
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a zá port, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan címkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
úgy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.